Poliamor pasas, nem egyedülálló, sőt. Koppányt idézve, asszonyaim hűségükkel fárasztanak. Nem testileg - kapcsolati hálónk talán kicsit kusza. Sok ittlévő úrral szemben nem azért jöttem, mert egyedül kell megküzdenem a kangörccsel. Nem potyapuncira hajtok.
Switch vagyok: szeretem, ha uralkodnak rajtam, odaadhatom magam neked, de máskor pedig azt várom, hogy te add oda magad nekem. Testileg-lelkileg. Hogy érvényesítsem az akaratomat, hogy úgy táncolj, ahogy fütyülöm (vagy ahogy a fütyülőm), máskor pedig az orromnál fogva vezess - vagy bármi másnál.
Nem hiszek benne, hogy a külsőségek számítanak - de elbűvöl a szépség. Nincsenek mániáim, a másik érdekel - és a vad, vagy a gyengéd együttlét. Ahogy épp érezzük: imádom, ha bújsz hozzám és átölellek, de imádok ordítva veszekedni. Szenvedéllyel, erőszakosan, önzően. Szeretkezni, hosszan, gyengéden, és baszni, mint az állatok. És persze, hogy perverz vagyok, ahogy itt mindenki.
Mivel alacsony az önértékelésem, csúnya és buta partnerre vágyom, aki mellett nem kell változnom, hanem magamtól is nagynak, szépnek és erősnek érezhetem magam, anélkül, hogy a kisujjamat is megmozdítanám.
2024-ben így töltöttem ki:
100% Non-monogamist
100% Switch
100% Voyeur
100% Exhibitionist
98% Degradee
96% Master/Mistress
94% Brat
94% Degrader
92% Owner
90% Experimentalist
90% Primal (Hunter)
89% Dominant
88% Brat tamer
81% Primal (Prey)
80% Submissive
78% Slave
75% Rope bunny
54% Pet
48% Rigger
38% Vanilla
31% Masochist
28% Sadist
28% Daddy/Mommy
11% Ageplayer
0% Boy/Girl
Aki mostanáig el bírta olvasni, annak gratulálok.
Experimentalista vagyok, mostanában fedeztem fel a domináns oldalam úgy istenigazából, és nagyon tetszik. De továbbra is megvan még a brat részem, ezért mindkét oldalon eséllyel indulok.
Experimentalista vagyok, ezért nem konkrét elképzelésekkel jöttem - nyitott vagyok új dolgokra, nagyon is kíváncsi, bár már sok dolgot megtapasztaltam - azokat is szívesen folytatom.
Inkább a DS területen mozgok, az alázat/megalázás érdekel, a fájdalom, a shibari nem az én világom. Fétiseim vannak, meg helyem is, mert nem sötétben bújkáló ellenforradalmár vagyok. Poli vagyok, partnereim tudtával és beleegyezésével keresgélek, de jobbára egyedül. Ami nem jelenti azt, hogy semmilyen körülmények közt nem találkozhatsz velük - sőt.
Partner
Age: 22-55 year
Height: 140-190 cm
Weight: 59-100 kg
Aim of search
Correspondence, meeting / Social-programmes,-leisure / Occasional-BDSM/sexual-relationship / Permanent, casual BDSM / sexual relationship / Relationship
Spoken languages
Dutch, English, French, Hungarian
Interests outside of BDSM
Leisure
Animals, Concerts, Cooking, Get to know, Restaurant, Science, Talking
Music
Acid, Classical, Electronic, Pop, Rock
Movies
Adventure, Comedy, Crimi, Documentary, Historical, Sci-fi, Sex/porn, War
Books
Economy/business, Erotical, History, Journey, Novel, Novels, Religion, Scientific