Szia, Üdvözöllek!
Sok éve – a korábbi regemmel együtt már több, mint 15 éve – vagyok fent a pixien, a való világban pedig már több, mint két évtizede elkezdtem bontogatni szárnyaimat. Ahogyan a való világban, úgy itt a pixien is számos barátságot, ismerőst, kalandot találtam. Voltak mindenfélék: évekig tartók, röpkék, mélyebbek, lazábbak, felületesebbek, fájdalmasak, lágyak, egyszerűek, bonyolultak, perverzek, igazán perverzek, és egészen bizarrak is.
Elképesztő dolgokat éltem át, rengeteget tanultam és tanulok a mai napig is. Tanultam a BDSM-ről, másokról, de legfőképpen magamról. Tanultam a BDSM-hez való viszonyomról, annak megéléséről, lelki oldaláról. De ahogyan tanultam, még több kérdésem lett, és még mélyebben érdekel.
Az elmúlt több mint két évtizedet – ami életem több mint 40%-a – a BDSM vonzásában töltöttem. Néha egészen közel hozzá, néha kicsit eltávolodva. Ez idő alatt nyilván meg is változtam, hiszen ez rengeteg idő. Az egyik legfontosabb változás, hogy már nem a naturális szexualitást keresem, hanem a kapcsolódást, a minőségi időt, aminek nyilván része az igazán szabadon megélt, tabuk nélküli mély szexualitás is. Ebbe a szexualitásba pedig már belefér minden más is, legyen az fájdalom, kiszolgáltatottság, alárendeltség, perverzió, fétisek, elvontabb dolgok.
Rájöttem, hogy igazán azok a játékok vonzanak, ahol a másikkal lehet intellektuálisan kapcsolódni, ahol a megélésein, érzésein keresztül lehet irányítani, és így feszegetni a határait, vagy néha akár azt biztonságosan odébb is tolni. Ezekhez rengeteg idő és energia kell, mint ahogyan kellenek határok, figyelem, türelem és megértés a másikkal szemben akkor is, ha ő alárendelt szerepben van.
Két évtizednyi keresés és ismerkedés után eljött az idő, amikor megtaláltam a BDSM másik felemet itt a pixien. Jó párost alkottunk. Tudtunk kapcsolódni a való életben és a szexualitásban egyaránt.
Sajnos sok év után ennek vége lett, és most szárnyaszegetten, megtörve keresem az utam.
Köszönöm, hogy elolvastál,
Legyen csudaszép napod!
Ákos
Partner
Age: 18-45 year
Height: 155-186 cm
Weight: 50-75 kg
Aim of search
Social-programmes,-leisure / Occasional-BDSM/sexual-relationship / Permanent, casual BDSM / sexual relationship
Spoken languages
English, Hungarian
Interests outside of BDSM
Leisure
Concerts, DIY, Drawing, Sailing, Science, Swimming pool, Talking
Music
Blue, Classical, Drum'n'bass, Funky, Goa, Heavy metal, Jazz, Rock, Ska, Soul
Movies
Anime, Documentary, Series, Sex/porn
Books
Economy/business, Journals/magazines, Journey, Novel, Novels, Poems