Az életemet a művészetek, az emberekkel való kapcsolódás, a sport és imádott munkám teszik ki. Nagyon szociális, nem otthonülő típus vagyok, Pesten élek, egyedül. Mellettem unatkozni nem fogsz, ebben biztos vagyok 😉
Szeretnék új dolgokat kipróbálni, régi vágyakat megélni és talán nem megszokott itt, de mostmár kapcsolódni, úgy igazán. Rá kellett jönnöm, hogy nem való nekem a kötetlen, érzelemmentes” világ, fontos számomra az érzelmi kiteljesedés és bizottság, mindkét fél számára. Szeretek kísértezni, irányítani és irányítva lenni, de nagyon fontosak a hosszú ölelések és a romantika. Szeretnék komoly kapcsolatot mostmár.
Nem CSAK a szexről szól számomra egy ilyen (pár)kapcsolat, szerintem akkor tud egy ilyen igazán jól működni, ha nem csak fizikai alapokon nyugszik. Így valószínűleg nehezebb dolgom lesz a keresgélésben, de már nem akarom húzni senki idejét, sem a sajátomat pazarolni.
Némi online kommunikáció után, képpel és hanggal is meggyőződve a közös szimpátiáról személyes találkozót preferálok, ahol megismerjük egymást és egymás vágyait, céljait. iMessage-n vagy Viberen a megadott számon elérhető vagyok.
Köszönöm, hogy elolvastad, várom a jelentkezésed, ha ezek alapján hasonlóak az elképzeléseink!
Partner
Age: 18-35 year
Height: 150-170 cm
Weight: 50-70 kg
Aim of search
Occasional-BDSM/sexual-relationship / Permanent, casual BDSM / sexual relationship / Relationship
Spoken languages
Hungarian
Interests outside of BDSM
Leisure
Billiard, Bowling, Concerts, Fitness, Get to know, Internet, Movie, Museum, Playing music, Reading, Restaurant, Talking, Tennis, Theater, Walking
Music
Funky, Hip-hop, Jazz, Latin, Musical, Pop, Punk, Rap, Rock, Soul
Movies
Action, Adventure, Anime, Comedy, Crimi, Drama, Fantasy, Historical, Romantical, Sci-fi, Series, Sex/porn, Tale, Talk show, Thriller, Western
Books
Adventure, Economy/business, Entertainment, Novel, Novels