Kíváncsiságból érkeztem, nem keresek szolgát. Szívesen társalognék online a BDSM tapasztalataitokról, vágyaitokról, vagy megosztanám az én fantáziáim. Nem szoktam kezdeményezni.
Régóta érdekelnek a fétisek, azok pszichológiája és maga a szexualitás, de még sosem volt lehetőségem a vanillán kívül másba is úgy igazán belekóstolni.
Nagyon sokáig szubmisszívnak tartottam magam, aztán rá kellett jönnöm, hogy az nem számít alárendeltségnek, mikor minden az én kívánságom szerint történik. :) Szeretem a katona típusú férfiakat, akik valóra váltják a vágyaim, miután megnevezem őket. Szeretem a teljeskörű, rátermett szolgálatot az élet minden területén, mert ugyan én is meg tudok oldani mindent, de a férfiak teremtettek a feladatok kivitelezésére. A nyámnyila, talpnyaló szolgákkal nem tudok mit kezdeni: jó ha van, de ha nem tudja magától végezni a dolgát, felesleges. Hát ha még láb alatt is van, akkor aztán fel is bosszant.
Egy dirigáló, immáron 30 éves pillow princess vagyok.
Szeretem a szellemességet, érezni az odaadást, az abból fakadó megszállottságot és nagyon fontos számomra a hűség. Igénylem a szórakoztatást, de nem éppen humor formájában. Taníts, légy okos és szenvedélyes a foglalkozásoddal, vagy a hobbiddal kapcsolatban.
A korhatár nem viccből került kiírásra.
Tegeződhetünk, de elvárom a tiszteletet.
== Results from bdsmtest.org: ==
88% Primal (Prey)
83% Dominant
82% Rigger
79% Brat
77% Master/Mistress
77% Degrader
76% Exhibitionist
76% Primal (Hunter)
74% Rope bunny
71% Switch
68% Experimentalist
67% Brat tamer
64% Owner
63% Sadist
61% Submissive
55% Non-monogamist
55% Voyeur
49% Masochist
48% Vanilla
41% Degradee
14% Slave
11% Daddy/Mommy
2% Pet
0% Ageplayer
0% Little
Partner
Age: 21-34 year
Aim of search
Correspondence, meeting / Virtual-relationship / Social-programmes,-leisure
Spoken languages
Hungarian
Interests outside of BDSM
Leisure
Animals, Archery, Concerts, Cooking, Cycling, Drawing, Fitness, Movie, Museum, Opera, Ping-pong, Reading, Science, Talking, Theater, Walking
Music
Acid, Alternative, Blue, Classical, Disco, Drum'n'bass, Electronic, Goa, Heavy metal, Hip-hop, House, Jazz, Musical, Pop, Punk, Rap, Rave, Rock, Rock'n'roll, Techno
Movies
Action, Adventure, Anime, Comedy, Crimi, Documentary, Drama, Family movie, Fantasy, Historical, Musical, Romantical, Sci-fi, Series, Tale, Thriller, War
Books
Adventure, Arts, Entertainment, Esoteric, Health, Poems, Religion, Scientific, Youth