***2024.03.15: Restauráció alatt.***
2021 tavaszán ideje frissítenem a profilt. (+ egy update kicsit később. :D )
2017 koratavaszán regisztrálam először, majd pár hónap itt tartózkodást követően váltottam erre a kifejezőbb nickre. Azóta is rendületlenül az oldal tagja vagyok.
Ha már a dátumok, kábé fél éves itt tartózkodást követően kezdtünk el levelezni Cicamacival. Az év novemberében eldöntöttük, hogy megpróbáljuk együtt.
2021 februárjára házasság lett belőle. 2022 áprilisára gyerek. Ehhez hasonló sikereket kívánok mindenkinek, aki valami ilyesmit keres.
Ezzel a magánéleti létszám részünkről elegendő, így ittlétem elsődleges célja a blogolás, néha a levelezés, beszélgetés, ismerkedés. A lelkemben ezer erdő nő, ahonnan időről-időre kiszökken egy-egy fura alak, mint például Eccarv, a gyermekkelkű plüssunikornis, a nagy sóhajokkal hajózó Szuszok kapitány, vagy épp Pipe, az internet tengerében öntudatra ébredt mesterséges intelligencia, aki online domina... Hosszabb, rövidebb ideig eljátszom velük a blogfalon.
Ha keresek, kit keresek igazán? Egy elvontabb, művészlelkű embert, akivel el lehet beszélgetni az élet nagy dolgairól, és lehetőség szerint szeret táblás társasjátékokkal játszani. Ismerkedést, barátságot, világmegváltást keresek. Nem találom kizártnak, hogy lelkvéremre egy férfi képében találjak rá, de én főleg szub hölgyek adatlapját nézem. Ha nem szúrtalak ki, örömmel fogadom leveled.
Én kissé elvont, örök játékos és mindig kíváncsi ember vagyok. Az emberek kapcsán a miértjeik érdekelnek leginkább.
Alapvetően domináns karakter vagyok, bár ezt a dominanciát a hétköznapokban vezetésre, és nem az irányításra fordítom.
A régi bemutatkozásom szilánkja még most is jellemez:
Az uralkodás és a szolgálás számomra két lélek különleges tánca, aminek a helyét tartós és monogám kapcsolatban tudom elképzelni. A párkapcsolaton belül is első sorban az egyenlőséget, a kölcsönös tiszteletet keresem. De ha lelkednek szépsége önvalód pótolhatatlansága felkorbácsolja bennem a kisajátítás és a birtoklás vágyát... Nos, igen, Cicamaci kipipálta ezt a részt...
Az a keménység vagyok, amire házat építenek. Az a mérték vagyok, ami hitelesít. Az az úr vagyok, aki kisajátít, kiélvez, majd trónusa mellé visszahelyez.
Aim of search
Correspondence, meeting / Social-programmes,-leisure / Not looking for new connections
Spoken languages
English, Hungarian
Interests outside of BDSM
Leisure
Animals, Billiard, Concerts, Cooking, Get to know, Internet, Movie, Museum, Play, Reading, Science, Talking
Music
Alternative, Blue, Classical, Country, Folk, Jazz, Musical, Rock, Rock'n'roll, Ska
Movies
Action, Adventure, Documentary, Drama, Fantasy, Horror, Musical, Romantical, Sci-fi, Series, Tale
Books
Adventure, Arts, Economy/business, Entertainment, Journey, Novel, Novels, Poems, Religion, Scientific, Youth
Nem szándékom, hogy kérjelek a jóra.
Perzselő szomjat kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy hívjalak a jóra.
Korgó éhet kelteni a jóra: ezért jöttem.
Nem szándékom, hogy kérjelek és hívjalak.
...
Nem tervem, hogy vonjalak a jóra.
Lépést sem teszek érted.
Nem tervem, hogy várjalak a jóra.
Magad kivánsz jönni hozzám.
Hogy vonjalak és várjalak: nincs oly jelem.
...
Kicsiny vagyok, mint a porszem,
s az Atya megnevez engem,
s az Anya karján visz engem,
mert szomjat fakasztok benned a jóra,
mert éhet támasztok benned a jóra:
mert hiába hívtak téged a jóra.
Weöres Sándor: Nem szándékom