Egy hosszú éjszaka elött.

Mellednek kemény bíbor rózsája hervad a paplan alatti savanyú melegben.
Izzadtan takartam be a remegő tested kékre és lilára korbácsolva.
Hajad kiterülve vereslik a kandalló fényében pedig feketén láttam még tenyeremben.
Lélegzésed lassú és fáradt, nem kell ébren lenned, hogy tudjam, szét vagy forgácsolva.
Mint a fadarab ami rossz asztalos kezében romlott el és kierőltették elevenen nyúzva meg.
Nem sok része van a testednek ami érintetlen, még bilincsektől korlátozva.
Talpad csupa seb.
Vaginád ráncos, megtépett gennyes heg.
Még alszol míg én vizes törölközővel moslak át óvatosan.
Holnap a takaró és a lepedő is kukába megy.
Kínlódásodban leokádott ruháid mind kidobtam, azzal nem szórakoztam.
Nem tudom, hogy hívjak-e mentőt neked.
A pincében minden esetre most a csövekre kötve vár aki ezt tette veled.
Ha látnád, hogy kínlódik most, talán tetszene neked.
Talán.
De most jobb ha nem látod mi következik, túl nagy ár azért hogy rajtad nevetett.
Amikor kéjjel és erőszakkal torkod gecivel töltötte meg.
És ki sem nyithatnád a bedagadt szemed.
Lehet, hogy ma éjjel jobb ha az ápoló foglalkozik veled.
Nem kell egy ismeretlen udvarlására mindent feltétel nélkül elfogadnod.
Kalandot akartál, ő meg majdnem a halálba hajszolt.
Most majd én hajtom meg.
Ha legközelebb meglát tisztességgel szólaljon meg.
És letérdelve földig hajtsa homlokát.
Akár így menjen előtted a város utcáin át.