Töredék...

...Elém állt.

- Szopj! – mordult rám.

Jól tudtam, miért kér most erre. Ritkán marad rajtam a szemüveg menet közben, pedig kifejezetten kedveli az ártatlan, kislányos nézést, amit ilyenkor a keretnek köszönhetek. Sűrűn felfelé, a szemébe nézve forgattam a számban a farkát, sokszor tévedtem a golyók közelébe, mivel onnan könnyebben tartottam fenn vele a szemkontaktust.

Kisvártatva odébb lépett, majd előhúzta a fürdőben letisztogatott lécet és két hosszú kötélcsomót. A vállamhoz illesztette a rúd közepét, és arra kért, fogjam meg a két szélét.

Nem tudom, tudatosan választotta-e a pozíciót, de a néhány méterre lévő tükörben pontosan láthattam és figyelemmel kísérhettem ténykedését. És kifejezetten kedvemre való volt a látvány. A nyakamtól kiindulva, egyenlően elosztva szépséges ikszek rögzítették kinyújtott bal, majd jobb kezemet is a léchez. Vizuálisan is gyönyörű látványt nyújtott, nem csak szexuálisan izgatót. Úgy látszik, a múltkori modellkedésem, amikor a fotográfus háta mögött kukucskált, megihlette. Cseppet sem bántam. Őrülten tetszett a látvány.

Egész hamar elkészült művével. Elégedetten nézett végig rajta, aztán derekamnál fogva álló helyzetbe segített. Megcsókolt, és a kis zsámoly elé térdeltetett.

- Feküdj rá! - kérte.

Nem voltam túl boldog az utasítástól. Nem tudtam, mennyi időt fogok eltölteni azon a bőr borítású bútordarabon úgy, hogy aznap éppen érzékenyek voltak a melleim a piercingtől, ennek ellenére megpróbáltam eleget tenni a felszólításnak.

Aki volt már hasonló helyzetben, tudhatja, hogy nem egyszerű előrehajolni, aztán végigkukacozni bármilyen felületen oly módon, hogy közben baromira nem használhatod a kezed. Becsületesen küzdöttem. Becsszó, nagyon szerettem volna előbbre jutni azon a nyamvadék bőr alkalmatosságon, de minduntalan hozzátapadtam. Végül hatalmas reccsenést hallottam. Addig-addig próbáltam magam hátizomból, meg a jó isten tudja, miféle izomból előre küzdeni, hogy végül már a léc is besokallt, és feladta. Nyak mentén repedt.

Elnevettem magam, és nem is egykönnyen tudtam abbahagyni. Közben a szemüvegem is egyre jobban lecsúszott az orromra. Olyan komikusnak éreztem magam helyzetem szorultságában, hogy tényleg már csak nevetni tudtam...