Az emberekről röviden

Az embereket a tulajdonosaik nyakörvhöz és pórázhoz szoktatják már egész kiskoruktól, hogy az embersétáltatás során kontrolálni tudják a szertelen szabadságvágyukat, amely sokszor abban nyilvánul meg, hogy össze-vissza rohangálnak, szökdösnek mindenféle érdekes szag után. Az emberek alapvetően hűségesek a gazdájukhoz, de abban az időszakban amikor a nőstények tüzelnek, nos akkor a hímek ezt a hűséget hátrahagyva, felkeresik az imádott hölgyeiket, és ha közelükbe tudnak férkőzni, akkor elemi erővel párosodni szeretnének. Előfordul, hogy egy-egy hím egyed, akár életének kockáztatásával is szeretné magáévá tenni a nőstényt, e körülmény viszonylag ritkán fordul elő, de ha előfordul, akkor ez komoly problémát okoz az embertulajdonosnak. Állítólag a kutyákhoz az emberek állnak legközelebb, pusztán illatjuk, gesztusaik, és hangfrekvenciájuk alapján rengeteg utasítást megtanultak értelmezni.



Megfigyeltem, hogy ahol mi lakunk, ott az embereket a lakótelephez közeli zöld füves rétre viszik le tulajdonosaik. A rét megfelelően nagy ahhoz, hogy az emberek elég időt rohangáljanak, friss levegőt szívjanak, valamint kicsi és nagy dolgaikat elvégezzék. Egy kisebb embertartó társaság szokott összeverődni a lakótelephez közeli réten, az emberek szabadon póráz nélkül rohangálnak, a hímek kergetik egymást, valami fura hangos gagyogás féle hagyja el szájukat, és rohanás közben sokszor egymásnak feszülnek, erőszakosan leteperik egymást, amely játék végén a gyengébb gyáván megfutamodik, vagy nyakát tartva behódol az erősebb hímnek. Mindezt a műsort azért játszák, hogy imponáljanak a nőstények előtt, másrészt ez egyfajta ki az erősebb a falkában játék.



A kiadós rohangálás, birkózás és hangos gügyögés után kialakul a hímek közötti sorrend, a legerősebb ember felé - tulajdonosa Gizike - egy embereledelt dob messzire, úgy, hogy az ne tudja könnyedén elkapni. Gizike embere, akit Buksinak hívnak, ezt a kis falatkát még röptében elfogja a szájával.



Gizike elégedetten és boldogan felvakkant, - Milyen cuki!