Kis hírek a nagyvilágból

Egy képzeletbeli ország diplomáciai küldöttsége érkezett Magambu nevű székesfővárosunkba, ahol a fogadóbizottság elnöke baráti pofonnal üdvözölte a vendégeket. A küldöttség vezetője egy jól irányzott gyomrossal kedveskedett viszonzásul, de sikertelenül, az elnök egy futsal csellel hárította. A baráti küldöttség a szállodai szobák helyett a pincébe kapott elszállásolást, hideg víz és koedukált közös zuhanyzó várta őket.

A konvoj első hivatalos útja a külügyminisztériumba vezetett, ahol a vendégeket nem kínálták meg az ilyenkor szokásos svéd asztallal, csak a vendéglátók kaptak szendvicseket, üdítőt, valamint kávét. A küldöttséget a ketering alatt addig feltett kézzel arccal a fal felé állították; annak, aki forgolodott, az a Magambuban hivatalos protokollra , azaz móresre tanították.

- Örüljetek, hogy itt lehettek,- nyitotta meg a külügyminiszter a szívélyes tárgyalást. - Önök nem méltók, arra , - harsogta - hogy egy szinten legyenek velünk, Magambu népe minden nemzet felett áll, mi ugyanis akkor is győztesek voltunk a történelmünk során, amikor akárkik ennek ellenkezőjét állították, nos ezért nem kaptak a kerekasztal tárgyaláshoz székeket, kérem foglaljanak, akarom mondani térdeljenek az asztal mellé!

Később a küldöttség nagy érdeklődéssel megtekintett egy sertés telepet, ahol ajándékképen egy szárított (...) darabkát kaptak emlékbe. Ugyanakkor tudni illik, hogy küldöttség országában tilos a sertéshús szervírozasa, az állat tisztátalan volta miatt.

Végül a vendégeket egy nyitott platós teherautóval vissza toloncolták a repülőtérre, durván felrugdosták, fellökdösték őket az elsőnek induló fapados menetrendszerinti járatra.

Nagyot sóhajtott a távozó gép felé mélázva a külügyminiszteri elsőtitkár,- Ez jó muri volt. Soha nem lehet tudni, mikor jönnek újra*. Majd a külügyminisztérium kiemelt munkatársai beszálltak egy szolgálati helikopterbe, ami bevitte őket a
munkahelyükre.

*Lábjegyzet: ki tudja?