Eszköz és eszközzé válás

Visszhangot vert bennem egy nemrégiben folytatott beszélgetés, amikor is az illető megkérdezte, hogy hány eszközöm van, hiszen ennek függvényében érdemes velem is foglalkozni. Túl azon, hogy ha keresnék is, az ember méltósága akkor sem engedné egy ilyen beszélgetés folytatását, de azért érdemes elgondolkodni magán a problémán. Abból kell kiindulnom a magam részéről, hogy sosem voltam dedikált szadista. Nekem minden sor a D/S szemüvegén keresztül értelmezhető, a fájdalom adása és annak élvezettel való elvétele is. Ez nyilván nem jelenti azt, hogy nem szeretek fájdalmat adni, sőt. Voltak kifejezetten mazochista partnereim, akik nagyon is elégedettek voltak a "csomaggal". Szeretek fájdalmat adni, ha a partner valóban élvezi és széppé, szebbé teszi. Szeretek nyomokat hagyni, ha a partnerem azokat képes büszkén és örömmel viselni magán. Szeretek elgondolkodni azon, hogy aki közel van hozzám, az miféle körmönfont meglepetésben fog részesülni - még ha az nem is egy nyakék, hanem egy kiadós kínzás is lesz. Mert tudom mi okoz neki örömöt személy szerint.

De fájdalomrobot, fájdalombarkácsoló és fájdalomraktáros, az nem vagyok. Éppen ezért (hogy a kérdésre is válaszoljak) nincs is jelenleg semmilyen kifejezetten erre készült eszközöm, nincs univerzális, sok ribancot megjárt plugom, dildóm, pálcám, pláne nyakörvem. Volt már sok eszközöm, de ezek általában mindig annál maradtak, akiknek szántam őket. Én nem tudok úgy egy eszközre ránézni, hogy ez majd valakinek, akárkinek, egyszer milyen kínt fog okozni, épp ezért nem is gyűjtögetem, vagy barkácsolom a pinyóban ezeket. Adaptív vagyok, ha úgy tetszik, az a sok év legalább egyre jó volt: hogy megtanuljam, hogy mindenki ugyanolyan és mégis mindenki más. Mindenki ugyanolyan, mindenkinek ugyanaz az anatómiája, ugyanott helyezkednek el a szervei, tehát az anatómia ismerete a "felelős bántáshoz" elengedhetetlen. De mégis mindenki más, az idegrendszere, a pszichéje mindenkinek mást enged, sokan úgy fogalmazzák ezt meg, hogy mindenkinek máshol vannak a határai. Az más kérdés, hogy én nem hiszek a fix és az alárendelt félben eleve adott határokban, mert azt, hogy valaki valakitől mit visel el, az a két ember viszonyának a függvénye. És éppen itt van az eb is elhantolva: ez az egész, akár S/M, akár D/S, (tehát BDSM) két ember viszonyáról kell, hogy szóljon. Csak erről szólhat. Ha közel kerülök a másikhoz, én magam keresem meg azokat a pontokat, amik a leginkább érzékenyek, majd ehhez rendelek egy eszközt. De nem én vagyok egy eszközhöz rendelve, nem annak függvénye vagyok.

Persze ez csak az én értelmezésem, nagyon is el tudom fogadni, ha valakit izgat egy jól bejáratott eszköztár, legyen akárkié is. Elvégre egy kínzókamra látványa is izgató tud lenni. Egy személytelen "szeánsznak" is megvan a közössége és a közönsége, meg is tudom érteni.

De pont ez a lényeg: én nem szeretnék akárki lenni.