Blog - bepisilsz (2/3)

Tagadás
Nem, nem, nem. Nemet mondok. A tagadás ősi szelleme. Nem, nem, nem. Neked rontok. (Most) Valami nagyon kellene. Benn, benn, benn. Mélyen bent most. Kutatom a megváltást, igen. Benn, benn, benn. Minden rossz most, hogy mindenem kiürítem.

Némi
Nemi élet? Na, mivé lett?!

Nem tudom
Nem tudom, mi lesz a vége. Hol kezdődik, azt sem tudom. Hová vezet majd, ez a különös kettőnk közötti korreláció. Hogy én is azt akarom, s Te is. Én Téged, Te engemet. S mégis, mindig, ugyanazt, mintha Egy motor hajtana meg minket. Még azok a gondolatok is, amiket nem mondtunk soha, senkinek. Amiket titkolunk igazából most is, de zúg bennünk most is e kór-reláció.

Megint
Megint egy. Megint. Megint megint a megint szele. Értelme? Ugyan! Semmi nincs. De a semmi szeretete ölel. A semmi semmiért sohasem. Megint? Ugyan. A szele ha nincs, széle ha van. Az ölelés szeretete. Ugyan! Ha ugyan, csakugyan ugyancsak kuncsaft. Megint. Az ölelés igézete.

Ezt most magának
Ezt most magának írom. Magamban. Halmozódnak, de én bírom. Akarom. Ezt most magának írom. Olvassa? Szeretném tudni, így most Hallhatta.

Nincs tétje
Nincs tétje most a dalnak, minden kidolgozatlan. Az akkordok csak szólnak, szólnak: harapásuk, mint fogatlan vén, állaté: megfáradt. Nincs bennül tűz már, de még a végső nekikészülésnek áradt izzadstágszaga se véd. Nincsen tétje most a dalnak, a szótagok sántikálnak. Abbamaradnak, álldogálnak. Az akkordok csak szólnak, szólnak.

a nyugalmat
a nyugalmat keresem a hátradőlve lecsukódó szem megadását és ellazulását. Az álló fasz eltökéltségét és formálhatatlan tettrekészségét. A feszítő tenni akarást. A megnyíló öl befogadó ölelését és önfeledését az irányí tón körbefonó mindenen túliságot.

Valamit akarok
Valamit akarok ma este álló fasszal várni a teste nyílását, áradó nedveit látva megint a kebleit locsolva meg.

fényes
Fényes falakon fakul a neon fénye Irodám irdatlan terében ülök. Szemben szememen szikrát hasít a gépem Várom vonszolva vágyam hogy írj. Távol tettetett titok zatossággal vársz még Akaratom akarod addig szítani. Tüzesen tömör tora nő bennem a vágynak. Már megint mohón csak magamhoz nyúlok.

lassú
Lassú a reggel, dél is van már. Kávét kavarva készül a leltár. Napi gondok, ha sáb halomba hordva Még egy kávét Sötét fa odva A lelkem, reggel indul a nap depresszióra fény hivogat. Gyorsul a Nap fenn az égen lent szalad az árnya kávéspoharakba Nappalom zárva. Elmúlt.

új
új napra ébred bennem a tavasz. a tegnap mára múltan hervadt tóra fagy. új délre várunk minden tettre kész várja már a lábunk sok izgatott remegés. új este vár ránk a tegnap múlt után várjuk, újra várjuk hogy majd hozzám bujsz sután

Kertben II.
Buján zöldül a fű a kertben Árad a bokrok levélkoszorúja Magasra megnőtt a fenyő mellettem Szúrós ágai tujába fonva. Ülök közöttük, simít a szellő A nap már szinte álmosan ölel Emlékszem, mikor kopár volt minden Az ágak helyém száraz görönygökkel. Azóta alig talán ha tíz év telt el. Meggyarapodtam testben és társban. Kiszáradt bennem az ifjonti hév Ami kint volt, ma belül láttam. A kertemben ma tort ült az élet. Az én toromat megelőlegezve. Csak nézem a zölden burjánzó...

Kertben
Buján zöldül a fű a kertben Árad a bokrok levélkoszorúja Magasra megnőtt a fenyő mellettem Szúrós ágai tujába fonva. Ülök közöttük, simít a szellő A nap már szinte álmosan ölel Az ágak közt fáradtan kukkol a Hold //// napfény Kortyolok egyet és érezlek közel.

Megint
Már megint leírtam Megtörtént Megint De nem miatta Miattuk Nem tennék Semmit sem. Nem érdekel most sem mit gondol, ki olvas. Nem érdekelsz Kedves Olvasó Most épp Te sem. Pedig Neked írok érted nyúlok Képletesen Skizofrén helyzet Magyarázkodom Pedig csak Élni volna jó. Nem ítélni, s nem Ítéltetni Azt nem szabad Mondá az úr. S mondja most Ez az úr Nem Isten Csak fecseg. A kimértség szótlansága Sose volt Erényem. Ha volt is Ha van is Erény...

Körbe(n)
Ülünk körben szót szóba öltve egymásba fonva gondolatok. Az asztal közöttünk elválaszt és kordában tart összeköti feladatunk. Ülünk körben kortyolunk töltök, Te mosolyogsz. Az asztal közöttünk eltüntet mindent szólsz, s én válaszolok. Ülünk ketten a többiek tűnőben csak a cseppek a poharadon. Az asztal közöttünk megtelik poharakkal lecsordul oldalukon egy túláradó nedves csepp.

Várom
Várom. Hogy mit is? Hogy tudhatnám? Hisz mi ez? Rögtönzés talán. A nemjövőt. Ahogy régen szólt a dal. Vagy a fal. Mániásan, igen. Várom. Hogy ki visz? Mit, s hova. Tántorogva, megbo- tolva. Leboltolva. Nyámnyila nyila, ha talál talán íjat. Ínyt. Inat. A lába mélyén. Félném.

ülsz
Csak ülsz otthon Lábad hideg Álom lenne, ha jó lenne de így csak nyom az ideg. Csak ülsz otthon nyomaszt a még elvégzendő feladatok, raja: szakad az ég. Csak ülsz otthon a plafon remeg Villám és dörgés hasad fejedben. Aszpirint! Csak ülsz otthon két kezedbe fogod fejed. Munka várna, menni kéne Semmit nem jelent neked. Csak ülsz otthon. Az előbb hívott. Már fel sem veszed. Ölel, s szeret. Kínos. Csak ülsz otthon. Az SMS-ét nézed. Még kívánnád is, de......

pont-pont-pont
Szívem repülő agyaggalamb hasít a légben veled önfeledten mintha találkozásunk nem volna ab ovo reménytelen Szívem hasító agyaggalamb repül a szélben maga mintha a süvöltő puskagolyó mellette szakítana. Szívem árva agyaggalamb szakít a kékben sután mintha poros föld-testszíne ragyogna türkiz után Szívem suta agyaggalamb porlik a légben bután mintha ez az együtt-é-let lehetne több délután...

Bekavar
Most megint belekavar a szél a száraz avar halmaiba Bent, megfáradt lelkemben Már igazából elmentem volna haza De újra zúg a szél Fütyül kötél, acél vitorlánkon De újra zúg a szél azt várom, megkefél majd még megint.

Mindegy
Hónaljba túró, mellbe markoló, ragrímet húzó zsibbadás. Ennyi, nem több. Itt volt és elment, mint a múlt, felment és megmarad velem. Nem tudom, mi jön még nem, már túl rajta. S ez nem nő, nem kapcsolat csak a tehetetlen mindennapjaim