Tisztességről nehéz időkben…

Tisztességről nehéz időkben…

Alex Hacke értekezik erről hosszasan a fenti címen. Arról, hogy a tapintatlanság, a dúrvaság és egymás semmibe vétele mennyire eluralkodott világunkban. Az internet világában bárkiről és bármiről véleményt mondhatok. Nem kell a másik szemébe néznem, nem vágnak pofán, ha sértő és tapintatlan vagyok. Nem nevetik ki az okoskodásom. Kommentelhetek büntetlenül…

Tehát kommentelni vágyunk és okoskodni, mindenről és mindenkiről véleményt mondani, a lehető legnyersebb és a tapintatra sem kell odafigyelnünk. Hisz névtelenek vagyunk. Magunkról tökéletes képet mutató profilok mögé rejtőzve vizsgáljuk és vizsgáztatjuk a többieket. Természetesen nem fontos, hogy a másikat megismerjük, egyszerűen az első hangulatunk által keltett benyomást kezeljük megdönthetetlen tényként. Hisz mi tökéletesek vagyunk és bármit megtehetünk büntetlenül.

Valóban büntetlenül veszíthetjük el a tisztességünket?
Valóban nem büntet senki minket a tapintatlanságainkért?

Dehogy nem. Büntet maga az élet. Vannak, akik karmaként hivatkoznak rá, de mindegy minek nevezzük. Felületesek vagyunk másokkal közben arra vágyunk, hogy valaki vegye a fáradságot és ismerjen meg minket. Ismerje meg ki is vagyunk valójában és azt fogadja el. Csodálkozunk, ha nem teszik.

Csodálkozunk, hogy egy beszélgetésben mindenki beszélni akar és senki sem meghallgatni. Vágyunk az odafigyelésre, de nem figyelünk másokra. Az emberi kapcsolatok nehéz időket élnek…

Én sem vagyok kivétel. Sokszor viselkedem tisztességtelenül olyan emberekkel, akik nem érdemlik meg (…igazából senki sem érdemelné meg a tisztességtelen bánásmódot😊). Próbálok odafigyelni magamra, néha sikerül, de sokszor nem.

Vannak nagyon nehéz szavak: Kérem, Köszönöm, Bocsánat, stb…

Nagyon nehezemre esik, de én most használni fogok egyenesen kettőt. Kéretik egy időre betudni! :P

Bocsánatot kérek azoktól, akiket itt akarattal, vagy akaratlanul megbántottam. Próbálok magamra jobban figyelni a jövőben. Köszönöm.


„Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.”

József Attila