Tetőzés a fejünk felett

Én igazán arról akartam írni, hogy ebben a hónapban számomra véget ér a karatén.
Hogy nyitottam az anyák napjával, igazi badass-ként vettem desanyámnak virágot, és tökre, mint a szelíd motorosok, illegalitásban átugrottunk egy látogatásra. És hogy hamarosan menni fogunk megint.
Meg arról, hogy fű alatt megkezdődtek a tárgyalások a barátokkal, hogy ismét találkozunk megint, hogy rájöjjünk, a karantén alatt nem állt meg az élet, csak szeparálva, szimultán ment a medrében. Egyik barát költözött, másik talán párra tett szert, én meg csak becsavarodtam. És hogy csapunk egy igazi házoldal kirúgós partit, kábé ekkorát:

https://www.youtube.com/watch?v=kTpWVgN7T9M&list=RDkTpWVgN7T9M&start_radio=1

Hogy arcom elé halálfejes maszkot, halántékomra vörös kendőt kötök (Hagyd! Ez az én harcom!) és elhagyom Budapest határát, hogy olyan helyeken kiránduljak, ahol az elmúlt hónapokban se ember, se vírus nem járt.

Erre ma reggel ír Cicamaci, hogy egyik kollégája ledőlt a lábáról, hőemelkedéssel, és szánalomra méltó ábrázattal hagyta el a munkahelyet ma reggel.

És a nagy mellényből egy ici-pici büdös zokni marad.