Gubó

Hát eljött ez is. A hó vége, ahol állításom, és akaratom szerint leteszem a cigarettát.

A gond az, hogy elseje óta saját magamat is unom valahol. Hogy kábé a cigi körül forog minden gondolatom.

Néha persze jót röhögök magamon, hogy milyen geci manipulatív tudok lenni. Tegnap reggel azzal basztam át majdnem magam, hogy rekord, hogy mióta nem gyújtottam rá, tök ügyes vagyok. Nem is esett le a csapda, amíg jobban el nem kezdtem gondolkodni a rekord természetén.
A rekord egy lezárt eredmény, ami arra vár, hogy megdöntsék. Három napja nem gyújtottam rá? Fasza gyerek vagyok, ennek örömére most elszívok egy cigit, és legközelebb már négy napig nem gyújtok rá... ja nem. Nem azt ígértem Cicamacinak, hogy egyre hosszabb időközönként fogok rágyújtani, hanem hogy nem fogok dohányozni. Ha nem dohányzok, akkor nincs értelme a rekord fogalmának sem...
Vagy például ki van magamtól az elsődleges nemi jellegem, hogy nem tudom jutalmazni magam. (Tök rég nem gyújtottál rá, fasza vagy, jutalmul szívj el egy cigit... Ja nem...) Igazából kajával nem akarom jutalmazni magam. Tegnap még megoldottam egy anállal ezt, de azt sem kívánom mindig - oké, most kábé csak a cigit kívánom, de akkor se...- Ráadásul a "mérföldköves" jutalmazás helyett kéne valami instant kis jutalom is. Pont olyan, ami kivált egy szál jó cigit. :D

Szóval állandó önmagammal viaskodás, hol tompa, hol hirtelen erősebben meglepő hiányérzet, kellemetlenség. Fokozódó figyelemzavar - ami alapból is adott lenne, de így... ehh...

Egy, két hónap, és ez is elmúlik. Addig is:

GUBÓBAN

Szeretteimtől elhúzódom,
Barátságaimat visszakérem,
Mint hernyó, magamba gubózom,
Embrióként pörgök a térben.

Elém lép az éjszaka halkan,
Dobócsillagokkal felszerelt nindzsa,
Fekete ruháján rés a szemnek,
Egy szeme szűk rés, az is bandzsa.

Idegeim úgy rángatóznak,
Mint élő hús a kocsonyában,
Nézem, hogy belül mivé lettem,L
Nézem, hogy ott kinn mit csináltam.

Mint meztelencsiga besózva,
Úgy fordulok ki most magamból,
Lét-kabát bélését kitárom,
Lettem egyszemélyes karambol.

Nincs sálam, de megigazítom,
Egyre szorosabb anakonda,
Surrogva röppennek az évek
Dobócsillagnak homlokomba.

-Lackfi János-