Csak könnyedén...

Barátnőmmel társaságban voltunk. És pár nem teljesen összerakható története után nekiszegeződött a kérdés: akkor ti most a férjeddel tulajdonképpen hogy is vagytok? Ugrásra kész álapotra váltottam, kell-e terelni, nagyhirtelen bedobni valamit... mert kényes téma.
De lazán, nevetve és könnyedén válaszolt: ó, mi nyitott házasságban élünk, és nekünk nagyon bevált!

Ja, nagyon bevált.
Bevillantak az átbőgött éjszakái, a kiborulások,a depresszív időszakai, a hónapok, amikor felkelni alig tudott, zombiként tengődött, a tipródásai, a számolgatások, hogy tudná megoldani a válást, a tervezgetések, mikor és hogy költözne külön, az álmodozások, hogy bár találna valakit, aki... és megfogalmazni se tudta igazán, hogy mit szeretne, csak azt, mit nem... nem szeretne bizonytalanságban, félelemben, megalázottságban, kiszolgáltatottságban, hullámvölgyekben, aggodalomban, sokszor magányosan élni, nem tudva, mit hoz a holnap, a boldog pillanatokban is a következő miatt aggódni, hogy jelene bizonytalansága mikor válik még kétségbeejtőbb bizonyossággá... a nyitott házasság számára is adott lehetőségeivel élni sosem vágyott... a férjét akarta, akarta volna, vagy valaki mást.. vagy... vagy.
Ja, nagyon bevált.

Azt akarom mondani, hogy a nyitott házasság nem működhet mindkét fél számára jól?
Dehogy!
Hsz a barátnőm is megmondta: mi nyitott házasságban élünk, és nekünk nagyon bevált!