"Ösztönökről" szőr mentén

Világéletemben viszolyogtam a testszőrzettől. nem valamiféle hisztérikus, fóbiaszerű valami volt ez a viszolygás, talán inkább csak annyi, hogy nekem nem volt vonzó, nem volt szép. Az okát nem tudom, valami szőr-nyűséges élményre nem emlékszem. Az enyémtől is irtóztam (így megszabadultam tőle), és mióta bármi közöm volt az ellenkező nemhez, nekem a vonzó a szőrtelen/majdnem szőrtelen fiú, majd férfi volt.

Azután jött Ombre, aki... hát szőrös, no. Nem szélsőségesen, de azt mondani, hogy nem az, elég nagy hazugság volna. Azonban a hozzá való vonzódásom az első testközeli találkozás óta sokkalta nagyobb volt annál, hogy ez bármiféle gátat szabhatott volna bárminek, vagy akár csak megtorpantam volna elgondolkodva: biztos kell ez (azaz az) nekem?

Aztán megszerettem. Szőröstül-bőröstül. Szó szerint.
S a napokban egy kollégámnak a pólója nyakánál elővillant egy kis szőr. Mellkasszőrvég. És a korábbi jajbrrr futó érzés-észlelés helyét egy devonzódeklassz váltotta fel. Nem, nem a kolléga a vonzó, csak a szőre, a felvillanó mellkasszőr.

Az ösztönös-zsigeri irtózás a múlté, és az érzést az ellenkezője váltotta fel.
És erős a gyanúm, hogy ez, azaz a változás, hogy amit korábban nem szerettünk, kifejeleztten vonzóvá válhat, nem csak szőrrel történhet meg. És nem csak velem.

Ennyit a preferenciákról és kívánságlistákról...