Nem tudtam, hogy lehetetlen..

... ezért megcsináltam.

Ez jutott eszembe a pixie-n épp slágertéma kapcsán.
Reális-irreális elvárások, azaz mit érek a piacon, mennyit kaphatok magamért. Mit elérnem/mekapnom reális, ill. irreális.

Számtalan, életből jött példa tornyosul persze elém, hogy a számadatok mennyire-mennyire keveset mondanak emberekről. Két ugyanolyan paraméterekkel rendelkező ember mennyire, de mennyire más. Az egyik elképesztőe vonzó, mert... a másik elképesztően taszító, mert...
Különbözünk ebben is, kinek mi a vonzó, mi kell, mi nem, és ez így a jó.
Az íkú nem számít? Dehogynem... de elfogadja-e bárki is magáról pl. azt, hogy miközben íkút hajszolsz és kérsz számon, ugye tudod, hogy max. 80-as igényeid lehetnek e téren az alapján, amit nyújtasz? És ki lenne ugyan már hivatott ilyesmit megítélni?
Tudom, sokaknak már max. fekete-fehér híradós dokumentumjelenet lehet max... nekem saját múlt, mikor diákok almákat válogatnak, osztályoznak őszi építőtábor keretében (mit is építettünk?). Alakra-méretre melyik hova fér.. a rekeszedben a helyed, kis alma, ne elégedetlenkedjél, érezd magad jól a többi 9 centis közt, ne álmodozz helyes parányiakról vagy gigantikus óriásokról, nem az a te világod.
És kilóra, centikre, évekre, egyé adatokra vennénk egymást? Nem hiszem. Miközben a külsőségek jelentőségét nem csorbítanám.
Tudom, közhely, de szeretem... "jól csak a szívével lát az ember" - szólt a francia.. szívvel mért realitások-irrealitások játszhatnak?